Filmes díjak és elismerések

A mozgókép megjelenése óta a filmipar folyamatosan fejlődik. Ebben különösen nagy szerepe van Hollywoodnak. Ugyanis ez az a hely, ahol a filmes szakma színe-java megfordult már. Van, aki ott kezdte pályafutását, ott tudott olyan kapcsolatokra szert tenni, aminek segítségével később bezsebelhette a világ elismerését jelképező díjakat.

A legrangosabb filmes elismerés, amelyben egy színész, producer, vagy rendező részesülhet, az az Oscar-díj. Ezeket a díjakat 1929 óta minden évben a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia osztja ki a nyerteseknek. A technikai kategóriákban három, a többi kategóriában öt jelöltet választanak, kivétel a legjobb film kategória, melyben 10 jelölt szokott lenni. Ezekre az Akadémia tagjai titkos szavazás keretein belül teszik le voksaikat, majd így kerülnek ki a győztesek, akiket díszes gála keretein belül jutalmaznak meg egy-egy arany szoborral. Évente 12 ember dolgozik az 50 szobor előállításán. A szobor tömege 3,85 kg, magassága 34 cm. Gyártási költsége pedig körülbelül 500 dollár, a művészeknek azonban, akik ezt a magukénak tudhatják egyértelműen felbecsülhetetlen.

Academy Awards Logo

Natas logo

A televíziós produkciók Oscar díja az Emmy-díj. Az első Emmy-t 1949-ben adták át. Először csak az amerikai műsorok közül válogatott a zsűri, de pár év elteltével más gálákat is tartottak már, mint például a nappali Emmy, ahol csak nappali műsorokat, vagy a nemzetközi Emmy, ahol Amerikán kívüli országok filmes produkcióit veszik számításba. A díjként átvehető szobor egy atomot a kezében tartó szárnyas női alakot formáz. A kezében tartott atom a televíziós tudományt, a szárnyak pedig a múzsát szimbolizálják.

Golden Globe Awards

A Golden Globe magyar fordításban Arany Glóbusz-díjként ismert filmes és televíziós díj. 1944-ben alapította a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete, azóta minden évben az Oscar-díjhoz hasonló gála keretében osztják ki. 1956 óta nem csupán filmek, hanem televíziós produkciók is megmérettetnek az újságírók alkotta zsűri előtt. Egyszerre mind az 5 fő kategória (legjobb drámai film, legjobb forgatókönyv, legjobb rendező, legjobb férfi színész, legjobb női színész) díját eddig csak egyetlen produkció vihette haza, a Száll a kakukk a fészkére. A szobrok egy arany földgömböt ábrázolnak, melyet filmszalag vesz körül.

Palm

Franciaországban 1939 óta rendezik meg a cannes-i filmfesztivált, mely évről évre nagyobb figyelmet kap a világsajtóban, így ez is komoly presztízsértékkel bíró filmfesztivál. A nagyjátékfilmek és rövidfilmek versenye párhuzamosan folyik, legfőbb helyszíne a Croisette körúton fekvő Fesztivál- és Kongresszusi Palota. A legnagyobb elismeréssel járó díj az Arany Pálma, melyet a legjobb nagyjátékfilmnek ítélnek oda. A második legértékesebb díj a Nagydíj, melyet a Zsűri díja követ. Beválogatottnak lenni a híres cannes-i versenybe kiváltságot és óriási esélyt jelent a film készítőinek.

Bafta Awards

A Brit Filmakadémia legismertebb díjai a filmes BAFTA-díjak, melyeket minden évben 20 kategóriában adnak ki televíziós, filmes, gyermekfilmes, valamint interaktív média témákban. A díj egy színházi maszk formájában ölt testet, melyet 1976 óta vehetnek át ilyen formában az Akadémia által kitüntettek.

Ha Ön is érez magában elegendő ambíciót egy film elkészítéséhez, vagy szívesen szerepelne egyben, utazzon el a filmgyárak városába. Amennyiben erre még nincs lehetősége, itthon is belevághat ötlete megvalósításába, ha professzionális felszerelést, kamerát bérel az AmegO Film Rental csapatától. Így lehet, hogy valamely rangos díjátadón nemsokára már Ön is a vörös szőnyegen vonulhat végig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.