Ha Ön elegendő motivációval és akaraterővel rendelkezik, akkor nem jelenthet problémát komolyan elkezdeni edzeni. Ha azonban kívül-belül maradandó eredményt szeretne elérni, ennél még több kell. Tisztában kell lennie azzal, hogy milyen gyakran, milyen hosszú ideig, milyen mozgást kell végeznie ahhoz, hogy a megfelelő izomcsoportot dolgoztassa, formálja.
Ezért szüksége lesz egy előzetesen elkészített edzéstervre is, mely nagyban megkönnyíti majd a dolgát, valamint segít hamar elérni a célját.
Tűzzön ki egy célt!
Legyen “kőbe vésve”, hogy mikorra szeretné elérni az áhított alakját, minimum hány kilótól szeretne megszabadulni vagy hogy hány centivel szeretné, hogy vékonyabb legyen a csípője. Emellett olyan konkrét célt is kitűzhet, mint egy verseny vagy egy maraton.
Találja meg a személyiségéhez legjobban passzoló mozgásformá(ka)t!
A konditeremben, a vízben, vagy kint a természetben érzi jobban magát? Kezdje ott az edzést, ahol Önnek a legkényelmesebb! Az elején főként egyszerűbb, lazább mozgásformákat végezzen. Kezdő sportolóknál a legfontosabb a fokozatosság. Edzésről edzésre kell növelnie a terhelést annak érdekében, hogy kímélje szervezetét. Ennek egy módja a súlyok, a futótáv, vagy a gyakorlatok ismétlésszámának növelése.
Ahhoz pedig, hogy megelőzze a monotonitást, érdemes kombinálni a mozgástípusokat. Az edzőteremben különböző eszközökkel végzett gyakorlatok mellett mindenképpen iktasson be az edzéstervébe egyéb sportokat is (például: biciklizést, úszást, falmászást, görkorcsolyázást, teniszezést, stb.). Higgye el, ezt az izmai is meg fogják köszönni, hiszen így egy izomcsoport sem marad majd ki a mozgásból, és egyik sem lesz túlhajszolva. Valamint ezzel az elejét veheti annak, hogy szervezete alkalmazkodjon az egysíkú, mindennapos gyakorlatsorokhoz.
Ne hagyja, hogy az izmai pihenjenek!
Ha több gyakorlatsort végez egymás után, úgy hamar elfáradhat és azt gondolhatja, hogy jót tesz izmainak, ha megáll és szusszan egy kicsit. Ez azonban téves feltételezés, hiszen ha több percig nem mozog, akkor az addig már jól bemelegedett izmai szép lassan kihűlnek és merevvé változhatnak. Ezt követően pedig sokkal nehezebb lesz az edzés folytatása is. Tehát ideális esetben az edzéstervébe maximum másfél perc szabadidőt hagyjon két gyakorlat között, így biztos eredményeket érhet el.
Táplálkozzon kiegyensúlyozottan!
Ne próbáljon úgy étkezni, mint korábban, hiszen szervezetének teljesen más igényei lesznek a megváltozott életmódját követően. Az edzéstervhez csatoljon egy étrendet, vagy legalább egy étel listát, hogy pontosan tudja mit szabad és mit nem!
Testépítés során megnő a szervezet kalóriaigénye, és ezt az igényt sokszor természetes étrend-kiegészítővel könnyebb pótolni, mint szilárd táplálékkal. Az izmok folyamatos igénybevételével szükséges továbbá, a minél több fehérje fogyasztása is, amelyet szintén hatékonyabb fehérjeszeletek és turmixok segítségével pótolni.
Természetesen ha azért mozog, hogy leadjon pár kilót, akkor nem kell hatalmas kalória mennyiségeket elfogyasztania. Ilyen esetben inkább a friss, egészséges és rostokban gazdag tápanyagok rendszeres, kis adagokban való bevitele a hatékony. Illetve nem szabad elfelejteni a sok folyadék (víz!) bevitelét sem. Testépítő szaküzletekben a fogyókúrájához is találhat termékeket (például ízületvédőket, zsírégető tablettákat), amik segítenek az edzést hatékonyabbá tenni.