Utazási tippek az idősebb korosztálynak

A hosszú, dolgos évek után a legjobb, amit a nyugdíjas éveiben tehet, az az utazás. Hiszen végre van ideje önmagára, hogy olyan dolgokat próbáljon ki, illetve olyan helyekre látogasson el a nagyvilágon, melyekről eddig csak álmodott.

Idős pár a tengerparton

Na de hogyan is vágjon bele egy nagy utazásba? Mi adunk néhány tippet:

Tervezzen előre!
Forduljon utazási irodához, sok közülük ugyanis szervez kimondottan nyugdíjasok számára is utazásokat. Vásároljon útikönyvet és olvasson utána az országnak, a városnak ahová készül.
Ha valamilyen betegséggel küzd (pl.: cukorbeteg, magas a vérnyomása), vagy kerekesszékben tud csak közlekedni, győződjön meg róla előre, hogy a szállás akadálymentesített, a közelében pedig van orvosi rendelő vagy kórház.
Szóljon a szállodának, a repülőgép társaságnak, és az utazásszervezőnek, hogyha speciális ételre (pl.: cukormentesre, laktózmentesre) van szüksége.
Amennyiben hosszabb utazást tervez, váltsa ki előre a gyógyszereit.
Szóljon a szomszédjának és a családjának, hogy amíg Ön távol van nézzenek rá néha az otthonára, a postaládájára, locsolják meg a virágokat, stb.

Foglaljon megfelelő szállást!
Ha nem irodán keresztül foglal, hanem magának intézi az utazást, nagyobb az esélye, hogy megfelelő szállást talál. Fontos, hogy a város központjában, könnyen megközelíthető helyen legyen. Találhat olyan nyugdíjasbarát szálláshelyet, ahol például gyógymatracok vannak a szobában, ingyenes transzfert biztosítanak, és egy teljesen felszerelt, családias apartmannal várják.

Készüljön fel minden eshetőségre!
Jó, ha a csomagolásnál kétfelé pakol, azaz a gyógyszerekből, a szemüvegből, és az egyéb fontosabb dolgokból tartson magánál is (egy kisebb táskában), valamint tegyen belőle a nagy bőröndbe is. Így ha valamelyik elkeveredne, pár napig biztosan nem kell aggódnia a gyógyszerek miatt sem.
Csakis olyan ruhákat és cipőket vigyen magával, melyek kényelmesek és jól variálhatóak, felkészülve ezzel a hosszú útra és a szeszélyes időjárásra.
Bármilyen rövid utazást is tervez, mindig kössön egy átfogó biztosítást.

Ha eddig nem is használt mobiltelefont, most eljött az idő, hogy megismerkedjen vele. Mindig legyen magánál, és a fontosabb telefonszámokat (pl.: a családtagjai, az utazási iroda, vagy a hotel számát) állítsa be gyorshívó gombra.

A világ legszínesebb házai

Vajon miért van az, hogy Magyarországon ha meglátunk egy rikító házat rögtön giccsesnek tűnik, míg mondjuk a mediterrán országokban ezeket különlegesnek és szemetgyönyörködtetőnek látjuk? Valószínűleg ezt soha senki nem fogja tudni megmagyarázni…

Önnek például milyen színű kívülről az otthona? Barna, zöld, sárga, vagy talán unalmas fehér? Ne aggódjon, ahogy látja a legtöbben, ha külső festésről van szó, csak ezekben a színekben gondolkodnak, hiszen ez az általános, a megszokott, az elfogadott. Pedig van más megoldás!
A lentebb bemutatott képeken jól látható, hogy azért akadnak olyanok, akik szembe mennek az árral, és nem félnek felvállalni kreatív, és sok esetben különc stílusukat. Egy ilyen színes épülettel azonban adódhatnak olyan problémák, amik egy egyszínűvel soha, például sokkal nehezebb és drágább fenntartani a ragyogó színeket. Hamar meglátszik rajta, ha egy szín előbb kezd kopni egy másiknál, így gyakrabban kell újrafesteni.

Színes tokiói ház

Színpompás ház

Színes ház

Színes épület

Színes ház

Szivárványszínű ház

Stílusos házikók kedvenceinknek

Valljuk be, kedvenc kis háziállatunkat soha nem fogja érdekelni milyen színes, pompázatos kuckója van. Számára ugyanis csupán az a fontos, hogy kényelmesen elférjen benne, el tudjon rejtőzni, és senki ne zavarja ott őt. Mégis az ingatlanpiaccal ellentétben a kutyaházak igencsak kelendőek, főleg a fűtéssel, ajtóval, előtetővel, illetve a további extrákkal felszerelt modellek. Most bemutatunk néhány kutyaház típust, melyeket az elmúlt évben igen nagy siker övezett az igényes, szép kertre vágyó kutyatulajdonosok között:

  • Klasszikus faház, mely soha nem megy ki a divatból. A fa remekül formázható, színezhető, környezetbarát, így ha kutyaházról van szó, mindenképpen fából készüljön. A hagyományos házikó formán kívül készíthető belőle lapos tetős, tornácos, vagy ablakkal ellátott típus is.
  • Praktikai okokból jó, ha az ól fedele felnyitható, mivel így egyszerűbben takarítható, tisztán tartható a kutyus helye.
  • Egy emeletes kutyaház, akkor lehet jó választás, ha több kutyánk is van, vagy ha csak egy, de az nagyon kíváncsi. A magasból ugyanis messzebbre ellát, és jobban le tudja kötni magát.
  • Gondolva a nagy nyári melegre, sokan a kutyaház mellé egy kis medencét is építettnek, hogy kedvencük bármikor megtudjon mártózni benne. A fapadlóval körbekerített árnyékos pihenőhely bizonyára bármely jószágnak nagy örömére szolgál.
  • Természetesen vannak, akik nem elégednek meg egy hűs csobbanással, és külön légkondicionáló berendezést szereltetnek be kutyájuk házikójába. Ezzel azonban jobb vigyázni, mert nem biztos, hogy a kutya szervezete megtűri.
  • Országunkban a meleg napok mellett bőven akadnak hideg, fagyos időszakok is, ezért fontos, hogy akkor is figyeljük kedvencünket, és mindent megadjunk neki. Mint például egy fűtött házat, hiszen mégsem fagyoskodhat szegény a hóval belepett udvaron. A fűtött kutyaházakra különösen nagy figyelmet kell szentelnünk, hiszen tűz és baleset veszélyes. Mielőtt fűtött kutyaházat vásárolnánk, kérjük ki a Kutyaházmegoldások szakembereinek véleményét.

Ezeket az extrákat összevetve eljutunk oda, hogy szinte egy komplett igazi házat kell megépítenünk a kedvencünknek. És még mielőtt valaki ezt kérkedve fogadná, bizony nem egyszer volt már rá példa, Magyarországon is, hogy a család házának kicsinyített változatát készíttették el a kutyájuk számára a kertbe. Minden részletre figyelve, még virágot is akasztottak az emeleti szoba ablakába. Nos, ha ez nem stílus és luxus, akkor mi lenne az?

Villa stílusú kutyaház

Kutyaház játszótérrel

Emeletes kutyaház

Kutyaház

Ötletek egy raktár hatékonyabb működtetéséhez

A cégek gyakran azt hiszik, hogy amíg egy termék időben elkészül és a vevő is boldog, nincs semmi gond, azaz nincs mit fejleszteni, javítani. Pedig ez általában nagy tévedés.
A raktári műveletek hatékonysága kulcsfontosságú minden olyan vállalat számára, mely gyártással vagy kereskedelemmel foglalkozik.

Ebben a cikkünkben összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet annak érdekében, hogy az Ön raktározása is hatékonyabban működhessen.

Raktárépület

Hatékony kommunikáció

Először is a dolgozóival kell hatékony kommunikációt kialakítania. Tudatni kell velük a szervezeti célokat, a raktározás szerepét a cég életében, illetve az egyes munkafolyamatok fontosságát. Ezután őket is meg kell hallgatnia, hogy esetleg milyen változtatásokat szeretnének. Ez a nyílt és világos kommunikáció a kulcsa annak, hogy beosztottai rendesen dolgozzanak, és ne keletkezzenek feleslegek.
A dolgozók számára tarthat ösztönző programokat is, esetleg korrekt termelékenységi mutatót, ahol versenyezhetnek egymással, vagy szervezhet csapatépítő tréninget is.

Technikai fejlesztés, automatizálás

Egy nagy raktár esetében a kézi anyagmozgatás esetén nagyon nagy a hibalehetőség, illetve nagyon lassú is. A hatékonyság növelés érdekében rengeteg technikai lehetőség áll ma már a vezetők rendelkezésre. Azonban többségük elég költséges, mint például a vonalkódos vagy a rádiófrekvenciás technológia.
Automatizálás során a termékek logisztikája sokkal egyszerűbbé, gyorsabbá válik. Még ha nem is teljesen automata a rendszer, dolgozóinak akkor is megkönnyítheti a munkáját például egy gördíthető állvánnyal.

Kompakt csomagolás

Amennyiben nem több száz különböző terméket forgalmaz, alakítsa úgy a csomagolást, hogy csak 3-4 különböző méretű doboz legyen használatban. Ezzel is leegyszerűsítheti azok tárolását, illetve optimalizálhatja a szállítási költségeket.

Igazodás a kereslethez

A raktárépület felszerelése, berendezése igazodjon a forgalmazott áruk méretéhez, darabszámához. Ne legyenek kihasználatlan helyek. A polcos, raklapos állványzat 80%-a mindig legyen feltöltve áruval, a maradék 20% pedig legyen szabadon hagyva a váratlan nagyobb megrendeléseknek.

Függöny fel!

Színházba járni jó dolog. Budapesten a színházi idényben több színház kínálatából válogathatunk kedvünkre attól függően, hogy zenés, vagy prózai, vidám, vagy elgondolkodtató darabot szeretnénk megnézni. A vidéki színházak is többféle színdarabbal csábítják a nézőket. Nyáron akár Budapesten, akár vidéken biztosan találunk szabadtéri előadást, illetve a színházak, színészek szívesen tesznek eleget kisebb települések kultúrházának meghívásának is, hogy az ott élőknek is legyen színházi élményük.

De belegondoltak már abba, hogy hogyan jön létre egy jó színházi előadás?
Alapvetően kell hozzá egy jó írás (novella, mese, színpadi mű, történelmi leírás, stb.). Kell rendező, kellenek színészek. Ahhoz, hogy az alkotó munka elkezdődhessen, pénzre van szükség (állami támogatásból, adományokból, jegyárusításból). Ha adott egy “kőszínház”, ott általában állandó személyzet van, esetleg vendégként, egy-egy előadásra hívnak úgynevezett külsős rendezőt, színészt. A legtöbb színháznak – ha nem is saját alkalmazásban – megvannak azok a díszlettervezők, zeneszerzők, jelmeztervezők, akikkel együtt dolgozik. Szükség van még fodrászokra (paróka és póthaj készítőre), sminkesekre, varrónőkre. Asztalosra, kárpitosra. Világosítóra, hangmérnökre, és szerelőkre. Olyan emberekre, akik a színdarab hátteréül szolgáló díszleteket, kellékeket (akár előadás közben, sötétben) a színpadra varázsolják. Kellenek emberek, akik a jelmezeket rendben tartják, a kellékeket raktározzák. Szükség van még öltöztetőkre, akik egy-egy jelenet között segítik a színész gyors öltözését.

Akikkel a nézők találkoznak: pénztáros, jegyszedő, ruhatáros.
Akikkel a nézők általában már nem találkoznak: takarítók.
Kellenek még – mint minden vállaltnál, vállalkozásnál – irodai dolgozók, akik a könyvelést végzik, a béreket számolják el, titkárnők, akik mindenféle ügyintézést segítenek. Ne felejtsük el, kell egy jó igazgató, aki ezt a sokféle munkát végző, sokféle embert összefogja és irányítja.
Ha mindenki jól végezte munkáját, az előadás végén a közönség vastapssal jutalmazza.

Gyerekzsúr – önfeledt szórakozás, vagy rémálom és roncsderbi?

Ha a gyermeked ovis korba lépett, előbb vagy utóbb előáll az igénnyel: szülinapi bulit szeretne. Lehetőleg legyen ott az összes ovis csoporttárs, kivéve egy-kettőt az ellentáborból, az összes óvónéni, dadus és konyhásnéni, a szomszéd bácsi, akinek az aranyos kutyája van és így tovább. A legtöbb szülő ilyenkor csöndben és hősiesen küzd a sikítófrásszal, majd természetesen rábólint a gyermek ötletére. Aki megteheti, mentesítheti féltett lakását a tomboló ovishadsereg alól, áthelyezheti az örömünnepet egy közeli áruházba vagy étterembe. De vannak köztünk hősök, akik személytelennek tartva ezeket a helyszíneket, áldozatul dobják otthonukat a siserehad számára. Nekik szól a következő néhány tipp, hogy ők is és a porcelánvázák is túléljék az inváziót.

Szülinapi zsúr

Szervezz, szervezz, szervezz!

Ha gyerekeket hívsz magadhoz, egyúttal szülőket is hívsz. Jó előre egyeztess a többi anyukával, apukával. A meghívókon legyen rajta a telefonszámod, és idejekorán tedd egyértelművé, hogy a buli ideje alatt a szülőket is várod-e otthonodba, vagy odavivős-elhozós partyról lesz szó. Azért nem árt, ha van pár szülő, akivel megbeszéled, hogy maradjon segíteni, főleg, ha nagy létszámban gondolkodsz. Így igaz, a létszám! NE a gyermeked döntse el, hány barátját hívhatja meg, te tudod felmérni a saját és a lakásod kapacitását. Beszéljétek meg együtt, kik a legfontosabb barátok. Gyerekeket fogadni egyúttal nagy felelősség is. Ha túl sokan vannak és nem tudsz rájuk kellőképpen figyelni, akár súlyos balesetek is előfordulhatnak.

Mérd fel a terepet!

Talán hetekig fog tartani, hogy megfelelőképpen átfésüld és átrendezd a terepet. Távolítsd el a veszélyes, esetleg féltett tárgyaidat a kertből és a lakásból. Jó, ha van egy “tiltott zóna”, például egy kulcsra zárt szoba, ahova elteheted azt, amit semmiképpen nem szeretnél a kicsinyek kezébe adni. Laptopok, távirányítók, telefonok, veszélyes dísztárgyak száműzhetők ide.
Ugyanígy kérdezz körbe a szülőknél, hogy esetleg van-e a gyermeknek speciális igénye. Előfordulhat tejallergiás, lisztérzékeny vagy cukorbeteg gyermek, de az is elronthatja a bulit, ha például az egyik pici retteg a kutyáktól. Nektek pedig két gyermekimádó labradorotok van, akik legszívesebben folyton a kicsik körül sürgölődnének. Ilyenkor neked kell alkalmazkodnod, a kutyusok mehetnek egy nagy sétára a nagyobb gyerekkel, (esetleg apával, ő tuti vevő lesz az ötletre!) vagy át a nagymamához, de arról is neked kell gondoskodnod, hogy a különböző ételérzékenységgel küzdő kis barátnak is jusson elég csemege.

Mit fogunk csinálni?

Ha eldöntötted, hogy hányan lesztek, elő kell készülnöd néhány játékkal. Persze nem kell percre beosztani az idejüket, de egyedül még nem fogják tudni jól eltölteni az időt. Ha unatkoznak, abból baj lesz! Tuti, valami rosszaságot fognak kitalálni, vagy a tévé előtt kötnek ki. Rendezhetsz játékos csapatversenyt, aktivityt, megkeresős, kitalálós vetélkedőt, játszhattok szobrosat, székfoglalót, a legrosszabb esetben kérdezd meg az óvónénit, hogy mi az, ami igazán megmozgatja őket. Ez azért is hasznos, mert apró ajándékokkal lepheted meg a győzteseket, így nem olyan ciki elfogadni a sok szép játékot, amit az ünnepelt kapott. Ne verd magad nagy költségbe, az ovisok rajonganak a lufikért, matricákért, üveggolyókért, festett kavicsokért.

Papírpohár, vagy a nagyi régi porcelánkészlete?

Egyértelműen papírpohár, papírtányér, esetleg jópofa, színes műanyag étkészletek jöhetnek szóba. Ma már nagyon ízléses darabokat rendelhetsz például az Indepack oldaláról. Minden ovis élvezi, ha maga dekorálhatja ki ovis jelével, vagy kedvenc mesefigurájával a poharát. Azon túl, hogy nem kell rettegned a töréstől, nem kell rászólni folyton a gyerekekre, hogy vigyázzanak az asztalnál, a mosogatástól is mentesülsz. Hidd el, a buli végén nem fog hiányozni! A poharak, tányérok színéhez választhatsz eldobható terítőt, lufidekorációt, szerpentinek, szalagok, szélforgók dobhatják fel még jobban az összhatást.

Sütik, torták, szörpök és egyéb nyalánkságok

Ha a buli ebéd után kezdődik, nem kell főtt ételt feltálalnod. Arra azonban nagyon figyelj, hogy ne legyen túl sok az édesség. Házi szörpök, limonádé, gyümölcslevek feledtetik a szénsavas üdítők hiányát. A vagány és öntudatos szülők almával, sajttal, répával, dinnyével is kínálhatják a népséget. Készíts egészséges mártogatósokat és adj hozzájuk sós rudacskákat. Úgyis teleeszik magukat tortával, nem lesz igényük még több édességre.

Meleg fürdőszoba még a legnagyobb hidegben is!

Ha kilép a kádból, szinte lefagy a lába? Szeretné törölközőjét mindig szárazon használni? Nem tudja, hogyan varázsolhat percek alatt meleget a fürdőszobájába? Mi eláruljuk!

A fürdőszoba fűtésére érdemes külön figyelmet fordítani, mivel sok energiát és pénzt spórolhat. Minek fűtene ott is egész nap, ha összesen csupán 1 vagy 2 órát tölt ott egy nap? Felesleges.
Főleg kis alapterületű fürdőszobáknál bőven elegendő, ha csupán fürdés előtt néhány perccel kezd el fűteni. Vannak olyan alternatív fűtő berendezések, amelyeket direkt emiatt találtak ki. Ilyen volt régen a csúnya narancssárga/piros hősugárzó, mely szinte minden otthon kötelező kiegészítője volt. Ezzel szemben ma már rengeteg stílusú, színű, és kialakítású fűtési megoldás közül válogathat:

A legelterjedtebbek még ma is a hősugárzók, amik, mint már említettük sokat változtak küllemükben az elmúlt években. Egyszerűen felszerelhetőek a falra, vagy tarthatóak egy polcon is. Nagyon gyorsan fel tudnak melegíteni egy kis fürdőt, ugyanakkor az a baj velük, hogy túl is fűthetik a helyiséget.
Hősugárzó

Sokan használnak hő lámpákat, melyek egyszerre adnak fényt és hőt is. Általában a tükör mellé vagy fölé szokták rakni, így még praktikusabbak. De létezik plafonra szerelhető verziója is, melyben egy ventilátor segít a szoba gyorsabb felfűtésében. Az újabb modelleken már van hőmérséklet szabályozó is, hogy hatékonyabban lehessen használni.
Hőlámpa

Léteznek fűtött törölközőtartók, melyekkel “két legyet üthet egy csapásra”, ahogy mondani szokták. Használatukkal gyorsan befűthető a fürdő, és speciális kialakításuknak köszönhetően a vizes törölközőt is ráakaszthatja, ami így rövid időn belül megszárad.
Fűtött törölközőtartó

Egyes fűtőventilátorok is fel vannak szerelve törölköző szárítóval, úgy mint például az Atlantic Nicobar típus. Ezek a ventilátorok hasonlítanak a régi hősugárzókhoz, ugyanakkor sokkal kevesebbet fogyasztanak, pontosabban szabályozhatóak, és kevesebb az esély a helyiség túlfűtésére.
Fűtőventilátor törölközőtartóval

Az, hogy melyik mellett dönt, igazából csak pénztárca kérdése. Mindegyik elektromos berendezés praktikus megoldásnak számít. Gázzal működő készüléket azonban soha ne használjon olyan kicsi, rosszul szellőztethető helyiségben, mint a fürdőszoba!

Kirándulás karonülőkkel – hová és mivel?

Az, hogy baba érkezik a családba, nem jelenti a hosszú erdei séták, hegyjárások végét. Akik szeretnek túrázni, nyugodtan tehetik továbbra is. Néhány dologra azonban nem árt odafigyelnünk.

Mikortól érdemes elkezdeni?

A mikor kérdésére nem a baba, hanem elsősorban az édesanya adhatja meg a választ. A kezdeti időszakban a várandósság, a szülés és a szoptatás, a megnövekedett tennivalók, az elhúzódó vérzés, az éjszakázás gyakran teljesen kimerítik a szülőket. Ilyenkor nem érdemes hosszú kirándulást szervezni, fokozatosan kell visszamerészkedni a természetbe. Amikor az édesanya úgy érzi, hogy kedve lenne kicsit pluszban is mozogni, esetleg biciklire pattanna, hajrá! Ilyenkor már nem kifárasztja, hanem feltölti a mozgás. Ez valószínűleg a hatodik hét után következik be, de nem kell csodálkozni azon sem, ha sokkal később jön meg a kedv a kiránduláshoz.

Mi legyen az elemózsiás szatyorban?

Ha a baba még szopik, enni- és innivalóról nem kell gondoskodnunk. Ha már hozzátápláljuk, legyen nálunk elegendő víz és bébiétel. Ilyenkor jobb, ha üveges ennivalót viszünk magunkkal, hiszen az hűtés nélkül sem romlik meg. Tápszeres babának ne készítsük el előre a tejet, hanem por alakban, kibontatlan babavíz társaságában szállítsuk. A legtöbb tápszer szobahőmérsékletű vízben is jól oldódik, de hűvösebb napokon a vizet melegítsük meg és tegyük termoszba. Ha hosszabb időre megyünk és mosogatási lehetőségünk nem lesz, vigyünk megfelelő mennyiségű kiforrázott cumisüveget. Rágcsának gyümölcsöt, babakekszet csomagoljunk, ezzel a nyűgös baba figyelmét is leköthetjük egy időre.

A baba szállítása

A szülők eddigre már biztosan kitapasztalták, hogy miben szeret legjobban utazni a kicsi. Lehet, hogy néhány perc múlva már ki akar jönni a babakocsiból, viszont órákig is szívesen elnézelődik, ha valaki a hátára vagy hasára köti. Más gyerekek nagyon szeretnek nyakban utazni, megint mások szívesen veszik, ha a kerékpár hátsó üléséről leskelődhetnek. Sok kicsi autózik szívesen, vagy nagyot alszik, ha babakocsiban ringatózhat. A kirándulást alakítsuk a kisded kedvéhez! Ha ismeretlen terepre megyünk, tájékozódjunk az utak minőségéről. Ha gyakorta túrázunk, érdemes befektetni egy nagyobb kerekű “terepjáró” babakocsiba. Sok termék áll rendelkezésünkre hason, háton vagy csípőn hordozáshoz is. Ilyenkor persze az apa cipelheti a gyermeket, s miközben együtt figyelik a levelek mozgását, vagy a madarak hangjait, különlegesen szoros kapcsolatot alakíthat ki vele.

Néhány elmaradhatatlan dolog a biztonság érdekében

Ha babával indulunk kalandra, mindig legyen nálunk egy meleg pokróc, kalap, esetleg napernyő, szúnyog és kullancsriasztó. Az eső ellen babakocsira húzható esővédővel, illetve nagy esőkabáttal is védekezhetünk, melybe – a testünkre kötve – a kisded is belefér. Mobiltelefonjainkat töltsük fel, hogy baj esetén gyorsan segítséget hívhassunk.
Ne induljunk útnak, ha nagy meleg ígérkezik, vagy ha lóg az eső lába, ha jégeső vagy nagy havazást jeleznek előre.

Az üvegvisszaváltás előnyei

Az üveg egyike azon kevés anyagnak, melyet egy az egyben úgy lehet újrahasznosítani, hogy közben nem sérül annak minősége. Ezért is fontos, hogy minél többen, minél több elhasznált, üres betétdíjas üveget váltsanak vissza. Például a boros vagy pezsgős üvegek visszaváltására rengeteg különböző áruházban van lehetőségünk, az ott elhelyezett üvegvisszaváltó automaták segítségével. A nem betétdíjas termékeket pedig az újrahasznosítás érdekében szelektív hulladékgyűjtőkben kellene mindenkinek elhelyeznie.

Üvegek

Hogy pontosan milyen előnyei vannak a visszaváltásnak és az újrahasznosításnak?

– A környezet szempontjából jobb, ha nem egy általános hulladéklerakatba kerülnek, hiszen ott csupán több ezer év elteltével bomolhat le. Ezzel ellentétben, az újrahasznosításnak köszönhetően akár 30 nap elteltével újként kerülhetnek vissza a boltok polcaira.

– Az újrahasznosítás hatékonyságát az jelzi, hogy minden új üvegnek a 70%-át régi üvegek alkotják. Ipari adatok alapján a visszaváltott üvegek több mint 80%-a kerül újra felhasználásra új üvegek készítéséhez.

– Minden egyes tonna újrahasznosítható üveg, több mint egy tonna nyersanyag szükségeltet és rengeteg energiát takarít meg. Például egy új üveg létrehozásához a sok-sok ipari szennyeződés és a több mint 1000 Celsius fok használata helyett, feleannyira van szükség ha újrahasznosított üvegcserépből készül. A visszaváltott üvegeket ugyanis először nagyon apróra összetörik, majd azt hevítik fel, ennek aztán feleannyi energia is elég, mert gyorsabban olvad.

– Mivel az üveg olyan természetes alapanyagokból készül mint a homok vagy a mészkő, biztonságosan fel lehet használni az újragyártáson kívül még egyéb területek is. Nagy hasznát vehetik például építkezéseken dekoratív csempe helyett, vagy parkok díszburkolatának elkészítésénél.

Ha bárkinek ezen kívül extra ösztönzésre van szüksége ahhoz, hogy visszaváltsák üres üvegeiket, jó ha tudják, hogy ennek kapcsán egy kis extra bevételhez is hozzájuthatnak. A betétdíjas termékek után ugyanis visszakapjuk az üveg árát. A procedúra igen egyszerű és nem csak mi járhatunk jól, de a környezetünk is!

Hogyan válasszunk antiallergén ágyneműt?

Antiallergén párna

Az emberek átlagosan életük egyharmadát ágyban töltik. Emiatt különösen fontos a hálószobában található allergének minimalizálása. Bár a poratka az első allergén, ami eszünkbe juthat ennek kapcsán, de sokaknak problémát okoz a háziállat vagy por allergia, mivel az allergének könnyedén megbújnak a finom, szövet anyagokból készült bútordarabokban.
Ha Ön is küzd valamilyen allergiával, és emiatt éjszaka nem tud rendesen aludni, akkor ne csüggedjen, hiszen van megoldás! Régi párnáját, takaróját cserélje le antiallergén ágyneműre! Ha már pontosan tudja, mire allergiás, könnyebben kiválaszthatja a megfelelő antiallergén ágyneműt. Tippjeinkből kiderül, hogy milyen ágyneműt érdemes vásárolnia, hogy allergiamentesek és nyugodtabbak legyenek az éjszakái, és végre ki tudja magát aludni.

Derítse ki, hogy pontosan milyen allergiája van!
Előfordulhat, hogy több mindenre allergiás. A poratkák bizonyos típusú párnákhoz és matracokhoz vonzódnak, és ürülékük allergiás, illetve asztmás rohamokat is okozhatnak. A penész gyakori kiváltója a légúti allergiáknak. Minden allergiát másképp kell kezelni, ezért nagyon fontos tudni, hogy pontosan melyik ingerlő anyag okozza a kényelmetlenséget!

Váltson természetes anyagokból készült ágyneműre!
Előfordulhat, hogy a takaró, a lepedő és a párnák mesterséges anyagokat tartalmaznak. Ha a lepedője vagy a párnája pirosodást vagy kiütést okoznak, váltson pamut, gyapjú vagy selyem ágyneműre!

Cserélje le párnáit, ha házi poratkára gyanakszik, vagy ha már két évnél idősebbek!
A párna az egyik leggyakoribb ‘lakhelye’ a házi poratkáknak, és mivel rendkívül sokat érintkezik vele az orrunk, ezért igen sokat lélegezhetünk be az allergénekből. Vásároljon olyan párnákat, amik antiallergén anyagokból készültek (például latex)!

Állapítsa meg, hogy a matracot is szükséges-e lecserélni!
Egy jó minőségű antiallergén matrac huzat is hatékony lehet, de ha mégsem, vagy egyéb okból kifolyólag tervezi új matrac vásárlását, akkor válasszon latex matracot, ami olyannyira áthatolhatatlan a poratkáknak, hogy minden bizonnyal nem lesz szüksége külön antiallergén matrachuzatra. A latex matracok ráadásul ellenállnak a penésznek és a baktériumoknak is. A szerves gyapjúból készült matracok is jó alternatívát jelenthetnek, mivel a gyapjú természetes módon tűz- és penészálló, valamint a házi poratkák sem kedvelik.

Védje új ágyneműjét a külső allergénektől!
A poratkák, az állatszőr, háziállat hámsejtek és a penész igen könnyen bejuthatnak az ágyneműbe a gyakori és alapos tisztítás és takarítás ellenére is. Első körben húzzon antiallergén huzatot a párnákra, a takaróra és a matracra, hogy megelőzze az atkák és egyéb allergének bejutását az ágyneműk belsejébe! A sűrűn szövött anyagok tökéletes akadályt képeznek az allergéneknek.

Válasszon tisztított tollból készült ágyneműt, a tisztított tollak ugynis jóval kevesebb allergént tartalmaznak.

Vásároljon olyan ágyneműhuzatot, ami sok mosást bír!
Az ágyneműhuzatokat érdemes hetente forró vízben kimosni illat- és színanyagmentes mosószerrel, hogy biztosan eltávolítsa az allergéneket.