Edzésterv összeállítás kezdőknek

Ha Ön elegendő motivációval és akaraterővel rendelkezik, akkor nem jelenthet problémát komolyan elkezdeni edzeni. Ha azonban kívül-belül maradandó eredményt szeretne elérni, ennél még több kell. Tisztában kell lennie azzal, hogy milyen gyakran, milyen hosszú ideig, milyen mozgást kell végeznie ahhoz, hogy a megfelelő izomcsoportot dolgoztassa, formálja.
Ezért szüksége lesz egy előzetesen elkészített edzéstervre is, mely nagyban megkönnyíti majd a dolgát, valamint segít hamar elérni a célját.

Edzésterv

Tűzzön ki egy célt!

Legyen “kőbe vésve”, hogy mikorra szeretné elérni az áhított alakját, minimum hány kilótól szeretne megszabadulni vagy hogy hány centivel szeretné, hogy vékonyabb legyen a csípője. Emellett olyan konkrét célt is kitűzhet, mint egy verseny vagy egy maraton.

Találja meg a személyiségéhez legjobban passzoló mozgásformá(ka)t!

A konditeremben, a vízben, vagy kint a természetben érzi jobban magát? Kezdje ott az edzést, ahol Önnek a legkényelmesebb! Az elején főként egyszerűbb, lazább mozgásformákat végezzen. Kezdő sportolóknál a legfontosabb a fokozatosság. Edzésről edzésre kell növelnie a terhelést annak érdekében, hogy kímélje szervezetét. Ennek egy módja a súlyok, a futótáv, vagy a gyakorlatok ismétlésszámának növelése.
Ahhoz pedig, hogy megelőzze a monotonitást, érdemes kombinálni a mozgástípusokat. Az edzőteremben különböző eszközökkel végzett gyakorlatok mellett mindenképpen iktasson be az edzéstervébe egyéb sportokat is (például: biciklizést, úszást, falmászást, görkorcsolyázást, teniszezést, stb.). Higgye el, ezt az izmai is meg fogják köszönni, hiszen így egy izomcsoport sem marad majd ki a mozgásból, és egyik sem lesz túlhajszolva. Valamint ezzel az elejét veheti annak, hogy szervezete alkalmazkodjon az egysíkú, mindennapos gyakorlatsorokhoz.

Ne hagyja, hogy az izmai pihenjenek!

Ha több gyakorlatsort végez egymás után, úgy hamar elfáradhat és azt gondolhatja, hogy jót tesz izmainak, ha megáll és szusszan egy kicsit. Ez azonban téves feltételezés, hiszen ha több percig nem mozog, akkor az addig már jól bemelegedett izmai szép lassan kihűlnek és merevvé változhatnak. Ezt követően pedig sokkal nehezebb lesz az edzés folytatása is. Tehát ideális esetben az edzéstervébe maximum másfél perc szabadidőt hagyjon két gyakorlat között, így biztos eredményeket érhet el.

Táplálkozzon kiegyensúlyozottan!

Ne próbáljon úgy étkezni, mint korábban, hiszen szervezetének teljesen más igényei lesznek a megváltozott életmódját követően. Az edzéstervhez csatoljon egy étrendet, vagy legalább egy étel listát, hogy pontosan tudja mit szabad és mit nem!
Testépítés során megnő a szervezet kalóriaigénye, és ezt az igényt sokszor természetes étrend-kiegészítővel könnyebb pótolni, mint szilárd táplálékkal. Az izmok folyamatos igénybevételével szükséges továbbá, a minél több fehérje fogyasztása is, amelyet szintén hatékonyabb fehérjeszeletek és turmixok segítségével pótolni.
Természetesen ha azért mozog, hogy leadjon pár kilót, akkor nem kell hatalmas kalória mennyiségeket elfogyasztania. Ilyen esetben inkább a friss, egészséges és rostokban gazdag tápanyagok rendszeres, kis adagokban való bevitele a hatékony. Illetve nem szabad elfelejteni a sok folyadék (víz!) bevitelét sem. Testépítő szaküzletekben a fogyókúrájához is találhat termékeket (például ízületvédőket, zsírégető tablettákat), amik segítenek az edzést hatékonyabbá tenni.

A farkas valóban veszélyt jelent az emberre?

Jack London egyik híres regénye alapján készült a Fehér Agyar című film. Ebben hangzik el a nagy igazság, mi szerint a farkas csak akkor támad emberre, ha veszett, különben messziről elkerüli. Ennek ellenére a filmesek előszeretettel forgatnak olyan jeleneteket, melyekben a farkas ok nélkül rátámad az emberre. Ezeknek a filmeknek köszönhetően az emberekben téves kép alakult ki ezekről a csodálatos állatokról.
Még a gyerekekben is sikeresen elültették a félelem csíráját a Piroska és a farkas című ismert mesével, melyben a nagy és gonosz farkas megeszi a nagymamát, majd az áldozat ruháját magára öltve tőrbe csalja Piroskát is.

Piroska és a farkas

Ám, ha valaki veszi a fáradtságot, és utánaolvas a farkasok történetének, akkor megbizonyosodhat a tényről, hogy ok nélkül nem támadnak emberre. Ha gondolatban visszamegyünk az időben abba a korba, amikor megjelentek a lőfegyverek, akkor már nem nehéz kitalálni azt sem, hogy miért is kerülnek el minket messzire ezek az állatok.

Egy kis farkas történelem

Az ember terjeszkedése előtti időkben a farkas a legelterjedtebb emlősnek számított a Földön. Észak-Amerikát és Eurázsia északi részét uralta, de megtalálható volt Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. A legsikeresebb csúcsragadozó címet viselte, majd jöttek az emberek, és fokozatosan megfosztották őket vadászterületüktől és élőhelyüktől. Ennek az lett a következménye, hogy lecsökkent az általuk elejthető zsákmányok száma is. A farkasoknak továbbra is szükségük volt élelemre, így gyakran előfordult, hogy az emberek birkáit ejtették el, aminek következtében pedig az emberek kezdték el kiirtani a háziállataikra veszélyes ragadozókat. A csekély létszámban fennmaradt farkasok tehát megtanulták messziről elkerülni az embereket, hiszen rájöttek, hogy még nagyobb távolságból is meg tudják őket sebesíteni fegyvereikkel. Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy a farkas veszélyes az emberre vagy fordítva?

Farkasok a Veresegyházi Medveotthonban

A farkasok nemhogy nem jelentenek közvetlen veszélyt az emberre, de nagyon is jól kijönnek vele, ha olyan környezetben nevelkednek, ahol sok ember fordul meg nap mint nap. Ilyen például a Veresegyházi Medveotthon. Tátott szájjal figyeltem, ahogy Kuli Bálint, a Medveotthon igazgatója a szemem láttára játszott a farkasokkal, és etette őket kézből, mintha a kedvenc kiskutyái lennének. Az érdeklődők minden szombaton és vasárnap részt vehetnek a látvány etetésen egy rövid – az állatfajt bemutató – beszélgetéssel egybekötve.

Farkas

Washington, Dulles repülőtér

Meredten bámulok ki a repülőtéri busz ablakán. Nyugtalanul keresek valamit. Valami újat, valami különlegeset. Valamit, ami végre meggyőz róla, hogy ez itt egy másik világ. Semmi… Csak a szokásos repülőtéri nyüzsgés. Végre elindulunk. Elkattintok néhány képet. Talán majd otthon megtalálom, amit keresek. Kinyomulunk a buszból, majd továbbsodródunk a tömeggel. Büszkék vagyunk magunkra. Követjük a nyilakat, értjük a feliratokat. Megy ez nekünk. Vámvizsgálat. Beállunk az egyik kígyózó sorba. Kezünket tördelve ismételgetjük a betanult válaszokat, mint afféle kelet-európai turisták. Lelki szemeink előtt már látjuk, ahogy kiutasítanak minket az országból. Még fel sem ocsúdunk: „Welcome to America!” — rikkant a vámos, látva, honnét jöttünk. Hanyagul belelapoz az útlevelünkbe, aztán már sodródunk is tovább. A kapuknál vibrál a levegő. 35°C árnyékban, 80%-os páratartalom. – A „trópusi éghajlat” oka, — magyarázzák a helybéliek — hogy Washington éppen Casablankával esik egy vonalba. Elegáns feketék füttyentenek a taxikért és egyensúlyoznak a bőröndökkel. A délutáni csúcsforgalomban teszünk egy kört a belvárosban. Üzletemberektől és bohém hajléktalanoktól hemzseg az utca. Utóbbiak vidáman integetnek és vigyorognak, ahogy utánuk fordulunk a kocsiból. A Capitol és a Washington-emlékmű közötti hatalmas mezőn kiszállunk egy pillanatra. Mellettünk önfeledt baseball-játszma folyik. Európai agyunkban annyira felnagyított a kép, hogy még mindig nem hisszük el: EZ AMERIKA!

Átíráshoz eredetvizsga?

Hitelre vásároltam idén ősszel egy személygépjárművet. Az ügyintézés menete elég gyors volt, összességében meg voltam elégedve mindennel.

Előzetesen kinéztem egy autót, amit meg szerettem volna vásárolni. Egy autóhitel céggel megbeszéltem, hogy segítsenek a hitelügyintézésben. Ez annyiból állt, hogy bekérték a kocsi adatait, az én adataimat, és kiszámolták a kocsi jelenlegi értékét, és a bruttó vételár, illetve futamidő tükrében a havi törlesztő részletet. Miután ebben megállapodtunk, beküldtem egy munkáltatói igazolást, és elindítottuk a hitel bírálatot a finanszírozónál. Huszonnégy órán belül, ahogy ígérték tájékoztattak is az eredményekről. Hitelképes voltam, ezért mivel két lépcsős a bírálati folyamat, még hátra volt a kocsi állapotfelmérése. Ezt ingyenesen vállalta a cég. Megbeszéltünk egy időpontot, és kijöttek hozzám házhoz. Lefényképezték az autót, az okmányait, és festékréteg vastagságot mértek. A bank végül elfogadta a hitelkérelmet.

Az ügyintéző elmondta, hogy mik kellenek az autó átíratásához. Mindenképpen szükség volt a jármű forgalmijára, törzskönyvére. Erről az eladónak kellett gondoskodnia. Kötnöm kellett a nevemre, illetve a leendő autómra egy kötelező biztosítást, és meg kellett fizetnem a vagyonszerzési illetéket, és az új forgalmi és törzskönyv árát. Az eladónak volt korábban hitele az autóra, amit már megfizetett ugyan, de még nem töröltette le az opciót róla. Ezért tőle még kellett eredetiben erről a törlő határozat, és meg kellett fizetnie a törlési díjat is rá. A probléma abból származott, hogy az ügyintéző hölgy említette, hogy mindenképpen szükséges lesz egy eredetvizsga is az átíráshoz. Még erről sosem hallottam ezelőtt, hiszen ez volt életem első adásvétele. Felhívtam az eladót, és elmondtam neki, hogy miket kell hoznia a szerződéskötéshez. Ő tisztában volt azzal, hogy minden adásvételnél szükség van az eredetiség vizsgára. El is magyarázta nekem, hogy ez mire szolgál, és miért is fontos, hogy elkészítsük. Mint megtudtam a gépjármű eredetiségvizsgálat egy komplex hatósági tevékenység, amelynek során a jármű egyedi azonosító elemei kerülnek megvizsgálásra. Ilyen egyedi azonosító például az alvázszám, a motorszám, és a rendszám is. Ezen adatok alapján összehasonlítják, hogy a gyári állapothoz és a Belügyminisztérium Központi Nyilvántartásához képest történt-e változás. A vizsgálathoz mindenképpen szükség van a jármű és a forgalmi engedély jelenlétére. A vizsgálatra bárki elviheti az autót, nem csak a tulajdonos. A vizsgáztató számítógéppel támogatott műszerekkel végzi az adatellenőrzést egy speciális, erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével. Egy eredetvizsga hatvan napig érvényes, és csak egy eljáráshoz használható fel. Vonalkódos rendszer segítségével tudja ezt a okmányiroda ellenőrizni. Eredetvizsgát országszerte rengeteg helyen tudnak készíteni. Általában előzetesen kell időpontot egyeztetni. korábban voltak mobil eredetvizsgáztatók, akik kimentek a megrendelés helyszínére, de ezt sajnos megszüntették. A díja gépjármű függő, a hengerűrtartalom tükrében változik. Utána néztem, és a díjazás a következő:

Személygépjárműveknél:

– 1400 ccm hengerűrtartalomig (kis kategória): 17.000,-
– 1401-2000 ccm (középkategória): 18.500,-
– 2001 ccm hengerűrtartalom felett (felső kategória): 20.000,-

Mivel az enyém a középkategóriába esett, így a vizsgálat 18.500 Ft-omba került. Az eladó elvégeztette a vizsgát, viszont a költségét nekem kellett állnom. Nem bántam, mert már így is engedett az árból. Nem szerettem volna tovább alkudozni. Elkészült az eredetvizsga, és szerencsére minden rendben volt vele. Megbeszéltünk a szerződéskötés időpontját, és helyszínét. Az eladó lakásán találkoztunk. A hiteliroda nem számolt fel díjat a kiszállásért sem. Ezenkívül készpénzben kihozták  a hitelösszeget is. Nekem csak az önerőről, és az átírási költségekről kellett gondoskodnom. Átvehettem az autót a helyszínen, mindössze annyi dolgom volt, hogy várjam postán az új forgalmi engedélyt, mivel az okmányirodai ügyintézést is díjmentesen elintézték nekem. Két napon belül a postás meg is hozta a friss forgalmi.

Az első kínai meztelen kutyám

Világ életemben különösen vonzódtam az állatokhoz, legfőképp a kutyákhoz. Közülük is a különlegesebb, extrémebb megjelenésű, temperamentumú fajtákhoz.

kutyákNagy vágyaim közé tartozott a kínai meztelen kutya. Első ránézésre igen fura kis teremtés, a csupasz testével és a bohókás természetével. Zeus, az argentin dogom halála után, az akkori életkörülményeimet is figyelembe véve egy kistestű kutya tűnt a legkézenfekvőbbnek. Eszembe is jutott a régi vágyam, egy kis kínai meztelen kutya. Elkezdtem kicsit utánajárni a fajtával kapcsolatos dolgoknak. A tulajdonságainak, igényeinek, tenyésztőknek, stb. Nem kellett sok idő, hogy beleszeressek egy eladásra kínált, akkor 3 hónapos kiskutya fényképébe. Fel is vettem a kapcsolatot a tenyésztővel és hamar meg is vettem az első kínai meztelen kutyámat, Vukot. Persze voltak dolgok, amik újak voltak a számomra és meg kellett tanulnom. Például a fajtának a szőrápolása, nyírása. De hamar belejöttem. Számomra is meglepetés volt, hogy ez a kis társasági kutya mennyire okos és ragaszkodó, ugyanakkor aktív természetű kis kutya. Aztán a többiek érkezése már magától értetődő volt.

A kínai meztelen kutya szőre sok kérdést vet fel. Két nagyobb csoportba oszthatjuk őket a szőrváltozat alapján. Az egyik nagy csoportba a szőr nélküli, azaz meztelen (hairless) kutyák tartoznak, a másikba pedig a szőrösek, azaz púderpamacs (powderpuff) kutyák. A meztelen változat is további csoportokra osztható; a teljesen kopasz kutyáknak, vagy true hairless-eknek valóban nincs szőre, csak egy kis mennyiségben a fejükön, lábaik végén és a farkukon. A következő a közepesen szőrös változat, más néven medium hairless. Nekik már több szőr van a már említett helyeken és a testükön is van valamennyi szőr, amit kiállításokra le kell nyírni. A harmadik a legszőrösebb változat, hairy hairless kutyák. Nekik csaknem az egész testüket szőr fedi, kivéve a hasukat és nyakuk alsó részét. Természetesen őket is nyírni kell.

A másik nagy csoport a púderek képviselői, akik éppolyan szőrösek, mint bármely más fajta. Testüket aljszőrzet és egy fátyolos fedőszőr borítja. Őket nem kell nyírni. Éppen ellenkezőleg. Náluk a szőrzet ápolása a legfontosabb, hogy az szép, ápolt és hosszú maradjon. Mivel a kínai meztelen kutya szőrtelen változata az elterjedtebb és keresettebb, ezért sokan lenyírják a púderpamacs kutyáikat, annak érdekében, hogy így nagyobb sikereket érjenek el velük és könnyebben eladhassák a kölyköket. Éppen ezért ha valaki ilyen kutyát szeretne venni, legyen nagyon körültekintő.

Autóhitelcsere

Néhány évvel ezelőtt hitelre vásárolt autót, de ma már nem érzi olyan kedvezőnek azt a konstrukciót, amelyet akkor választott? Ennek nem feltétlenül az az oka, hogy egykor rosszul döntött; mindössze azóta megjelentek jobb lehetőségek is a hitelpiacon.

Természetes, hogy minél jobban szeretné lecsökkenteni a gépjárművel kapcsolatos kiadásait, és a jelenleginél kedvezőbb THM-et vagy hosszabb futamidőt szeretne. Ha azonban nincs ideje részletesen áttekinteni az összes fellelhető konstrukciót, hosszasan mérlegelni az egyes ajánlatokat, hogy megtalálja a lehető legideálisabbat, ésszerű megoldás lehet mindezt egy autóhitel szakértőre bízni. Ha szívesen lecserélné kedvezőbbre meglévő forint vagy euró alapú autóhitelét, forduljon hozzánk. Korábbi hitele megszüntetésével akár még plusz pénzhez is juthat. Akár motorbiciklire, akár személygépkocsira, akár kistehergépjárműre vett fel hitelt, kiválthatja azt egy kedvezőbb finanszírozási lehetőséggel. Nálunk nincs szerződéskötési díj, így a hitelcserével valóban pénzt spórolhat. A hitelkiváltáshoz először is lezárási ajánlatot kell kérnie jelenlegi finanszírozójától, hogy láthassa, mekkora tartozást kell még törlesztenie. Jelenlegi, kedvezőtlen hitelétől mind hitelátvállalással, mind hitelkiváltással megszabadulhat. Az előbbi esetében a konstrukció ugyanaz marad, csak az adós személye változik, mely lehet magánszemély vagy vállalkozás egyaránt. A leendő adósnak hitelképességi vizsgálaton kell átesnie a szerződés megkötése előtt. Hitelkiváltás esetében pedig a régi lezárása után új ajánlatot kap az adós egy másik hitelintézettől. Ez utóbbi esetben is szükség van a hitelképesség megállapítására, hogy az autótulajdonos egy kedvezőbb ajánlatot kaphasson. Ha szívesen kiváltaná hitelét egy kedvezőbbre, de azt szeretné, hogy minél kevesebb időt kelljen szánnia a procedúrára, vegye igénybe egy autóhitel szakértő segítéségét. Mi megkeressük önnek a legkedvezőbb formát, együtt megvitatjuk a lehetőségeit, és nyugodtan ránk bízhatja az ügyintézést is.

Orvosi táskából az éjjeliszekrényre

Egykor az orvosok egy cseresznyefából gondosan kifaragott, tölcsérre hasonlító kis szerkezettel közeledtek a pocak felé, hogy meghallgassák minden rendben-e a babával.

Aztán jöttek a modernebb felszerelések, a pocakhallgatók előbb a védőnők felszerelését gyarapították, aztán a fiók mélyén megbúvó mindenféle tárgyakat. Néhány hete azonban, mint ajándéktárgy újra felbukkant, ezúttal a kismamaruha boltok polcain.

Minek is kell egy ilyen retro cucc a polcra? Jogos a kérdés. Az ultrahang vizsgálaton hallhatod a bébi pici szívének dobbanását. Ha elkísér a párod, akkor ő is. Na de abba belegondoltál, hogy ez a hang sokkal inkább morajlás? Nem a kristály tiszta szívverés hangja. És abba, hogy a nagyszülők vagy esetleg a hamarosan nagy testvér ebből az élményből kimarad? A pocakhallgató egy kedves dísztárgy, ami megadja a „behallgatás” élményét a kíváncsi füleknek. A nagyszülők, barátok biztosan elmosolyodnak, esetleg egy könnycseppet is elmorzsolnak, a kistesó lelkes várói pedig korán kezdhetik a barátkozást.

Használata egyszerű a tölcsért a pocakra kell illeszteni, a másik végét pedig a füllel kell megtámasztani, fontos, hogy kézzel nem szabad megfogni. Hölgyek esetében a fülbevalóra is ügyelni kell, ha túl nagy az ékszer, akkor érdemes erre a pár percre megszabadulni tőle, hiszen így a hallgató rész nem fog felfeküdni a fülre.

Mi a linkkapcsolat és miért jó?

A linkkapcsolat kifejezés mindössze annyit jelent, hogy mások oldal forráskódjában el vannak helyezve olyan hivatkozások, amik a mi oldalunkra vezetnek.

Vagyis, ha valaki egy bizonyos oldalon található linkünkre kattint, akkor megnyílik számára a mi oldalunk, ezt nevezzük linkkapcsolatnak. A linkkapcsolatok kiépítése, azaz a linképítés több okból is fontos lehet számunkra. Először is, ha van egy jól kiépített linkkapcsolat rendszerünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy folyamatosan látogatott lesz a weboldalunk. Ez nemcsak azért jó, mert sokan megtalálhatják az oldalt, de azért is, mert ingyenes forrásokról van szó, nem pedig fizetett hirdetésekről például. Másodszor pedig amiatt is nagyon fontos, mert a Google keresőben az oldalunk találati listán szereplését elsősorban az befolyásolja, hogy mennyire relevánsak a linkkapcsolataink. Ehhez kapcsolódóan fontos azt is megemlíteni, hogy nem mindegy, hogy milyen kulcsszavakat adunk meg, mert legtöbbször a keresőbe beírt kulcsszó alapján találnak rá az oldalunkra. Természetesen minél inkább elől szerepel az oldalunk a találati listán, annál többen kattintanak rá, ami pedig nagyban növelheti az oldal látogatottságát is.

Vagyis a Google kereső (többek között) a linkkapcsolataink száma és linkkapcsolataink minősége alapján rangsorolja az oldalakat, így természetesen a miénket is.

Karácsony után

Ha elmúlik Karácsony, jönnek a szürke, szegény, sötét, unalmas hétköznapok. Jönnének, ha őseink nem gondoskodtak volna rólunk e tekintetben is, s nem találták volna föl a farsangot.

De – utólag is köszönjük – a farsang föl van találva. Vízkereszttől, január hatodikától húshagyó keddig, a húsvét előtti negyvenedik napig lakomák, bálok, utcai maskarás fölvonulások, eszem-iszom és dínom-dánom aranyozza be a télből hátralévő, egyébként reménytelennek látszó heteinket. Tehát, elő a báli ruhát, füstölőbe a disznókkal, pezsgőt, pálinkát a kamrába, bárszekrénybe – már javában tart a szezon. Persze, megint a vidékiek járnak jól. A farsang ideje alatt számos jeles napot tart nyilván a kalendárium, amelynek ugyan semmi köze a farsanghoz, de sok helyütt még ma is tartják ezt a jó hagyományt. Ilyen napok a Vince-nap, Pál-nap, Gyertyaszentelő, Balázs-nap, Gergely-nap – érdemes ezeken a napokon vidékre tévedni. Maga a farsang zajkeltő utcai fölvonulással kezdődött régen, nehogy valaki elmulassza már vízkeresztkor teletömni a bendőjét, ebből a szokásból a farsangzáró maradt meg: zajos búcsú a tobzódásoktól, figyelmeztetés a böjt kezdetére. A farsang leginkább a színházhoz áll közel. Jelmezek, díszletek, tánc, zene, bohóckodás – no és a drámai történetek, melyek a nagyérdeműnek elő lesznek adva. Hiszen a farsang a téltől búcsúzik, aki persze nem adja magát könnyen. A temetés előtt bírósági tárgyalásra kerül sor, ahol a szókimondó perek során kibeszélik a falu apraja-nagyját, ítélkeznek fölöttük, persze a közönség nagy derültségére. Nem marad el a kivégzés sem, a bűnös bábukat máglyára vetik, némely tájékon állatokat áldoznak. Témája ellenére a téltemetés is vidám mulatság, a csúf és gonosz telet jelképező, feketeköpenyes szalmabábut az egész falun végighurcolják, énekel, vigad, s egyre dagad a gyászmenet, a máglyánál pedig lassú halált hal a Tél, a tüzet körültáncolja kicsi és nagy, férfi és asszony, öreg és fiatal. Aztán jöhet a lakomázás, a halotti tor minden finomságot kínál azoknak, akik most már biztosan tavaszkor józanodnak ki. A fölvonulásokra különféle jelmezekben illik menni, klasszikusan a cigány, a koldus, a zsidó, a betyár, a katona, a borbély, a vándorárus, a terhes asszony, a menyasszony és a medve a farsang résztvevője, de bárki bárminek beöltözhet. A lényeg, hogy mások legyünk, mint máskor, alakoskodjunk, mint a színész a színpadon. Farsangkor színész minden férfi és nő, akik harcolnak, viaskodnak, táncolnak egymással, győznek és veszítenek, de a végén minden jóra fordul, a gonosz eltűnik, s a nap újra süt mindenkire.

Báli szezon

A magyar farsang több évszázados múltra tekint vissza, s ez tánc nélkül elképzelhetetlen volt. A farsangi játékokat, bálokat a királyi, főúri kastélyokban is kedvelték, nem csoda, hogy ott sem hagyták ki a táncokat. A farsang és a tánc nemcsak az ok okozat miatt tartozik egybe, hanem azért is, mert a lakodalmakat régen a farsang idejére időzítették – lakodalom után pedig állt a bál. Áll a bál manapság is országszerte, falun, városon, éttermekben, palotákban, szállodákban. Jó lesz, ha sietünk, mert már javában tart a szezon – nézzük ki a kedvünkre valót, s kezdjünk készülődni.

Milyen bőrönddel utazzunk?

Lehet egészen nagy méretű, hiszen ebbe csomagoljuk mindazt, ami a kézipoggyászból kimaradt…

Érdemes műanyag bőrönddel járni-kelni a világban, mert esőben poggyászunk könnyen átázhat. Rossz esetben a bőrönd anyaga, – ha megázik – eresztheti színét, és megfoghatja ruháinkat. Célszerű kerekekkel ellátott bőröndbe csomagolni, mert azt könnyebben tudjuk hurcolni magunkkal. A repülőtéri bőröndfosztogatásoknak vehetjük elejét, ha számzáras vagy mini lakattal lezárható kofferrel utazgatunk. Ferihegyen bevezették a bőröndök fóliával való körbecsomagolását, érdemes ezt is igénybe venni! Csomagoláskor érdemes azokat a dolgokat alulra pakolni, melyek kevésbé kényesek a gyűrődésre (törölköző, zokni, alsónemű, harisnya). Ha tudjuk, hogy hotelben fogunk megszállni, az elcsomagolandó holmik közül kivehetjük a törülközőt, ugyanis ez minden szállodai szobához jár (jobb helyeken pedig még a fürdőköpeny is tartozéka a fürdőszobának). Törékeny dolgot semmiképp se rakjunk a bőröndbe! Ha ez elkerülhetetlen, az olyan kis méretű, törékeny dolgokat, mint például a parfümös üveg, tegyük bele egy kemény falú, lehetőleg bádog dobozba. Ugyanebben a kis dobozban érdemes tárolni az olyan kozmetikai cikkeket, melyeknek a kupakja könnyen lecsavarodhat. Gyógyszereinket tartsuk távol pipereholminktól és az olvadásra hajlamos dolgoktól. Érdemes a cipőket a ruhák tetején egy nylonzsákba tenni azért, hogy ne koszoljon össze semmit. Értékeinket (pénz, ékszerek, videokamera, fényképezőgép) soha ne a csomagoljuk a bőröndbe. Ha együtt utazunk valakivel, nem árt úgy pakolni, hogy fele holminkat az ő poggyászába csomagoljuk, társunk ruhái pedig a mi bőröndünk felét foglalják el. Ez azért hasznos, mert ha az egyik csomag elveszik, abban az esetben is van mit felvennie mindkét turistának. A fontos dolgokat és mindazt, ami nem fért bele kézipoggyászunkba, a bőröndben legfelülre pakoljuk, hogy ha szükség van rájuk, könnyen előkaphatóak legyenek. Nem árt a bőröndön feltüntetni nevünket és pontos címünket arra az esetre, ha elvesztenénk csomagunkat.